Mindenképpen nagy a kísértés, hogy azok legyünk, aminek látszunk, mivel a personát gyakran készpénzzel fizetik meg.
C. G. JUNG

Életünk szorosan összefonódik a pénzzel, rutinszerűen használjuk a hétköznapok ?adok-veszek? világában. Megszoktuk, hogy mindennek ára van, vagyis ingyen nagyon ritkán és csak kivételes kapcsolatokban juthatunk hozzá dolgokhoz.
Elődeink még bálnafogért, ritka kagylókért, tevéért, marháért, sóért, borsért, néhol aranyért, ezüstért és bronzért vásárolhattak, vagyis minden olyan értékkel bíró tárggyal fizethettek, amit a helyi közösség piaca hosszabb-rövidebb ideig csereeszközként elfogadott. Nekünk, mai fejlett fogyasztóknak fém- és papírpénzek, hitelkártyák, jelzálogkölcsönök, részvények, bonyolult értékpapírok állnak rendelkezésre vásárlásaink és adósságaink bonyolítására, amiket szellemi és fizikai képességeink áruba bocsátásával próbálunk megszerezni, fedezni, több- kevesebb szerencsével és sikerrel.
A pénzzel kapcsolatban sokféle személyes gondolatot és érzelmet dédelgetünk, melyeket születésünktől kezdve családunk tradíciói, tágabb környezetünk, irodalmi, és más művészeti élményeink, személyes tapasztalataink alakítanak bennünk életünk végéig.

Számtalan közmondás, népmese, irodalmi mű tesz hitet a szegénység erkölcsi tisztasága, szépsége és a nagyravágyás méltó büntetése mellett. Mégsem hiszem, ha az emberek szabadon választhatnának a gazdagság vagy szegénység között, akkor önszántukból az utóbbi, kétségtelenül nehezebb sorsot szánnák maguknak. A mai ember számára már kicsit túlhaladottnak is tűnhet ez a romantikus örökség, mégis működik bennünk egyfajta morális ítélkezésre való hajlam, miszerint kapzsiság jólétre vágyni, a gazdagság, pedig egyenesen ?gyanús?. Ezzel eljutunk mindennapjaink aktuális kérdéseihez, hiszen olyan anyagi és erkölcsi értékváltást, ?elitváltást? élhettünk meg az utóbbi közel két évtizedben, ami extrém mértékben növelte az anyagi különbségeket. Szélsőségesen nehéz és bizonytalan helyzetbe sodródtak emberek, miközben a másik póluson megjelentek a saját úszómedencében lubickoló és luxusautóban utazó, a mi viszonyaink között eddig csak filmekben látott életszínvonalú csoportok. Meg kellett szoknunk az utcán és aluljárókban élő, kolduló embertársaink látványát, mint ahogy el kellett fogadnunk a magasabb anyagi forrásokkal rendelkezők által felsorakoztatott új státuszszimbólumokat, viselkedési módozatokat is. Persze az irigyelt és vágyott anyagi jólét is hordozza a bizonytalanság sötét árnyékát, egy hosszabb betegség, túlvállalt kockázat, vagy bármilyen nem várt fordulat képében megjelenhet, és már indulnak is a könyörtelen behajtói rendszer ?adós fizess? legényei.

Mindezek az élmények felkorbácsolták a pénzhez fűződő érzelmeink amúgy is folyamatosan jelenlévő ambivalenciáját.
Vajon mikor elég a pénz? Mennyi az a pénz, aminek még érdemes megadnunk az árát munkával, szívességgel, elköteleződéssel? Valószínűleg mindenkinek máshol van az a küszöb, amit még kontrollálni bír mentálisan és érzelmileg, amit be tud illeszteni életvitelébe, terveibe anélkül, hogy különleges terhet, zavart okozna vele magának. Mikor 2003-ban a magyar lottó nyereményalapja 5 milliárd forint fölé halmozódott, az akkor végzett felmérés szerint a megkérdezett emberek 20 százaléka úgy vélte, ekkora összeget már jobb nem megnyerni. Az emberek e csoportja megriadt az ismeretlen bonyodalmaktól, ők nem a megnyerhető szabadságot, hanem saját korlátaik árnyékát pillantották meg abban a hatalmas összegben. A lottónyertesek további életútját vizsgálva ez az óvatosság nem alaptalan, hiszen kevesek életében okozott gyökeres és hosszú távú változást a szerencséjük, többen voltak, akik nyereményük elköltése után rosszabb anyagi szituációba kerültek, mint előtte voltak.

Felmerül a kérdés, hogyan fejlődik a pénz és az ember bonyolult viszonya, milyen módon nyúlik bele régi nemzedékek ez irányú tapasztalata az egyén lelki életébe?
A pszichoanalízis szerint a szimbólumok, és az individuális irányultságok létrejöttében egyaránt fontos szerep jut az öröklésnek és a tapasztalásnak.
Freud felfedezte a pénz és a bélsár közötti szimbolikus kapcsolatot, leírta e kapcsolat fejlődését és későbbi életszakaszokban fellelhető, tünetekben és karakterjegyekben megjelenő visszatéréseit.
Felismerte, hogy a csecsemőnek élvezetérzést okoz vizeletének és székletének a kiürítése az erogén nyálkahártyák megfelelő izgalma által. Ezeket az élvezeteket azonban környezete illetlennek, eltitkolandónak minősíti és igyekszik beszabályozni, mikor és milyen körülmények között végezheti szükségleteit. Ez az első helyzet, mikor a gyermek családja elismerése fejében egy élvezetről kénytelen lemondani.
A kisded székletével szemben nem érez undort, teste részeként becsüli, első ajándékként használja azok számára, akiket környezetében kitüntet bizalmával. A nevelés, Freud szerint mindent elkövet, hogy sikeresen elidegenítse ettől, így a bélsár felértékelését a továbbiakban az ajándékra és a pénzre viszi át.

Az archaikus gondolkodásmód nyomaiban: régi kultúrákban, mítoszokban, mesékben, tudattalan gondolatokban és álmokban is szoros összefüggés jelenik meg a pénz és a bélsár között. Gondoljunk például Grimm ?Terülj, terülj asztalkám??c. meséjében az aranyat potyogtató szamár kalandos történetére. Freud összefüggést talált az anális tájék gyermekkorban való feltűnő erogenitása és a később megjelenő zsugoriság karakterjegye között is.

A pénz Freud által felfedezett szimbolikus jelentését gondolta tovább Ferenczi Sándor, mikor azt vizsgálta, hogy mennyiben segítik egyéni tapasztalatok az anális erotika vágyainak pénzvággyá változását? A rendszerető, takarékos és makacs emberek analízise közben kiderült, hogy csecsemőkorukban ?nem szívesen ürítik ki a székletüket, mert a defekációból kéjes mellékhasznot szereznek?. Életük későbbi szakaszában ?mulatság volt székletüket visszatartani?, és emlékeik szerint gyermekkorukban ?székletükkel mindenféle illetlen dolgot csináltak?. A gyermekek megfigyelése és a neurózisok analitikus vizsgálata során nyert tapasztalat szerint a gyermek érdeklődése minden gátlás nélkül fordul a defekáció folyamata felé, széklete visszatartása pedig szórakoztatja. A visszatartott székletet Ferenczi a fejlődő ember első ?megtakarításának? véli, mely későbbi életszakaszban a gyűjtést, felhalmozást, megtakarítást igénylő testi és szellemi foglalkozásokban él tovább.
A bélsár a gyermek első játékszere is, mivel a székletürítés tisztán autoerotikus kielégülése részben átváltozik tárgyszeretetté, vagyis érdeklődése a szervi érzések szenzációjáról átfordul arra a tárgyra, amely az érzéseket kiváltotta.

A széklettől való eltávolodást a gyermek akkor éli meg, mikor annak szaga kellemetlenné, undorítóvá válik számára. Helyette, ha alkalma nyílik rá, szívesen kezd bele nedves sárral való játékba. Ez a nagyobb kupacba összekotort sárhalom már szimbólum, melyet az eredeti széklettől a szag hiánya különböztet meg. Ahogy a gyermek tisztaság iránti igénye önmagától és a környezet nyomására is megnő, az utca sara is elértéktelenedik számára, a sár szimbóluma újabb változáson megy keresztül, és helyét átveszi a nedvmentes homok. A homok olyan anyag, mely földszerű még, de már száraz és tiszta. Néha az elfojtott ösztön még ?visszatér?, a gyermek nagy örömmel lyukat fúr a homokba és megtölti vízzel, esetleg belevizel.

A szag iránti érzékenység is áttolódik más hasonlóan átható szagokra, szívesen gyúr és szagol akár testéből származó ragadós anyagokat, esetleg gittet, szurkot, gumiból készült jellegzetes szagú tárgyakat. Ebben a korban szereti az istállóillatot, az aszfalt, a terpentin szagát, melyeken át reakció-képzéssel az anális erotika külön útja ágazódik el a jó szagú anyagok, parfümök szeretetéhez. Ferenczi szerint, akikben a szublimálódásnak ez a módja végbe megy, esztétákká fejlődnek. Az esztétizmus legmélyebb gyökere tehát szintén az anális erotikából eredeztethető. A játékos ?esztéta ösztönből? fejlődik tovább gyakran a festésben, formázásban való öröm is. A koprofil érdeklődés sár- és homok-periódusában a gyerek szívesen készít maga által értékesnek tartott dolgokat, tésztát, tortát, cukorkát. Ferenczi úgy véli, a tisztán önző ?kapitalisztikus ösztönnek? a koprofiliához való társulása itt kezdődik.

A homokot az infantilis ?kőkorszak? követi, vagyis szép, színes kavicsok gyűjtése, melyek által a szimbólumképzés ismét felemelkedik egy magasabb fejlődési fokra. A kövecskék kapitalisztikus jelentőségét Ferenczi már nagyon nagyra értékeli.

A kövek után a gyermek érdeklődése elszakadva a földtől, üveggolyók, gombok, magvak gyűjtése felé fordul, melyeknek Ferenczi már értékmérő, primitív pénz funkciót tulajdonít. Ezek felhasználásával az eddig működő cserekereskedelmet a pénzgazdálkodás váltja fel a gyermeknél, aki határozottan örömét leli önmagában a birtoklásban is.
Hamarosan a gyermek a kövecskéknél is tisztább dolog után vágyik, amit meg is talál a felnőttek megbecsülésével és tiszteletével kitüntetett csillogó pénzben, annak csábító lehetőségével együtt, hogy amit megkíván, azt a pénz által meg is képes szerezni. Örömöt kelt benne a csillogó ércdarabok halmozása, élvezi az érme színét, csillogását, csengését, tapintását, érces ízét.
Ezzel lezárul a pénz szimbolikájának a fejlődése, ?a kiválasztást kísérő örömből pénzen való öröm lesz, ami nem más, mint szagtalan, nem nedves, kifényesült sár?
A felnőtt már elvonatkoztat a csillogó érmétől, és képes más alakú és anyagú, akár eszmei értéket képviselő dolgok birtoklásának is örülni.

Ferenczi megjegyzi azt is, hogy a szociológia és a gazdaságtan csak a pszichológiával együtt képes szociális problémákat orvosolni. Ezt az előremutató megállapítást látszik bizonyítani az a tény, hogy 2002-ben Daniel Kahneman pszichológus közgazdasági Nobel-díjat kapott az ember kockázatérzékelő mechanizmusait feltáró kutatásaiért.
Az anális erotika egy része nem szublimálódik, vagyis a legkultúráltabb embernek is megmarad saját ürítési folyamatai iránti természetes érdeklődése.
A pénz szimbóluma mögé rejtett erotika későbbi életszakaszokban visszatérhet székletürítési rendellenességek formájában, melyeket Freud írt le elsőnek.

A fejlődéssel együtt növekvő ?kapitalisztikus ösztön? nemcsak a realitás princípiumát, hanem a kedvtelési princípiumot is szolgálja. Az ember pénzzel kapcsolatos folytonosan jelenlévő ambivalenciáját Ferenczi szintén megfogalmazta, minthogy az aranyban s pénzben való öröm az elnyomott anális erotika és koprofilia jelképes pótlásának és az ellene való tisztasági reakcióknak is sűrített kifejezése.

Szorosan e gondolatok mögé kívánkoznak a témának közel száz évvel későbbi, vagyis mai aktualitásai. Napjaink emberének életében elszaporodtak a határ nélküli, túlzó viselkedésformák, melyeket Csányi Vilmos ?megszaladási jelenségnek? nevez. Ide sorolja például a státuszszimbólumok ?megszaladását?, különösen, ha azok az adott kultúrába nem illeszkednek, vagy ha nem a közös cél érdekében való munka során nyerhetők el, csupán egyszerűen megvásárolhatóak. A pénz világában is észlelhető a ?megszaladás? jelensége, ugyanis a pénz a hatalom és a dominancia szimbólumává vált, és így azok gyors változásait, cseréjét, elosztását teszi lehetővé. Kiszolgáltatottá váltunk a pénztől, hatalma lett életünk fölött, nélküle nincs élelem, sem lakás, sem kultúra, sem pihenés, egyszóval önálló életünk pénz nélkül lehetetlenné válik. Jelenthet az emberek számára a pénz szabadságot, rabságot, háborút vagy békét, kinek-kinek sorsa, választása és értékrendje szerint. Eszköze lehet a pénz a mások fölötti hatalom gyakorlásának is, melynek mértékét nem könnyű határok között tartani. A hatalom ?megszaladásának? jelenségét ugyanis bonyolítja, hogy valódi, vagy látszólagos növelésének kevesen tudnak ellenállni, mivel a hatalomvágynak nincsen biológiailag is érzékelhető felső határa, mint például az éhségnek a jóllakás. Az érvényesülési vágynak ez a felfokozottsága és kontroll nélkülisége felidézi Alfred Adler talán kissé elfeledett ?hatalmi ösztön? elméletét, melyet Freud szexuális ösztön és örömelv uralta neurózis elméletével szemben fogalmazott meg. Ádler terápiás értelmezéseiben megmutatta pácienseinek, hogyan szolgálják tünetei, indulatáttételei és fixációi hatalmi szándékát.

A mai ember is szorgosan igyekszik az anyagi, hatalmi és egyéb számára fontos rangsorban minél előkelőbb helyre jutni, amihez a modern társadalmak számtalan, néha csupán sallangokkal díszített adminisztratív pozíciót kínálnak számára. A pénz mértéke és az általa megvásárolható anyagi javak a sikeres élet szimbólumaivá is váltak. Utóbbi években a könyvpiacon megjelent jó néhány könyv írója buzdít gazdagságra, sikerre és osztogat bölcs tanácsokat a hozzájuk vezető út eléréséhez. Lehet, hogy ezeket az ismereteket már jóval korábban, gyermekként lenne érdemes az iskolákban és otthonunkban megszerezni, hogy természetesebb viszonyba tudjunk kerülni ezzel a sokszínű és rejtélyes érzelmekkel átitatott anyaggal, a pénzzel. Talán akkor majd nem veszítjük el a fejünket, ha hirtelen mellénk áll a szerencse és miénk lesz a lottó ötös, és nem tör ránk a depresszió, ha váratlanul nehezebb anyagi helyzetbe kerülünk.

Ezeknek a gondolatoknak és érzéseknek az útvesztőjében nem könnyű kiegyensúlyozottnak és mértéktartónak, érdekérvényesítőnek és egyben szociálisan érzékenynek maradni talán még a pszichoterápiában munkálkodó szakembereknek sem.